|
|
|
|
Mazsorett
2008. szeptember 30. - október
05. Joy of Europe,
2008 - Belgrád, Szerb Köztársaság
|
|
|
A Csillag csoport szeptember 30-án
utazott el Belgrádba, Magyarországot képviselve
a minden évben megrendezésre kerülő
Európa Öröme Gyermekfesztiválon.
Az indulás előtti napokban sokan aggódtak,
hogy milyen is lesz, mert egyesével szállásoltak
el bennünket szerb családoknál. Mikor
odaértünk megismerkedtünk a vendégfogadóinkkal,
és elvittek bennünket a lakásukra. Rengeteg
programot szerveztek nekünk. Az egyik nap kivittek
bennünket Adara-ra (ottani kis sziget), melyet
kisvasúttal bejártunk. Megnéztük
a várat is, ahova a főtérről felvonultunk.
Az egyik este pedig discot szerveztek nekünk. Szabadidőnkben
a vendégfogadó gyerekek kísértek
minket, ráadásul megpróbáltak
mindent úgy szervezni, hogy mindig valamelyik
mazsis társunkkal is együtt legyünk. Október
5-én került sor az Arénában
a gálára, amelyen 18 országból
érkező gyerekek vettek részt. Nagyon szép
és hangulatos volt a rendezvény, melyet
egyenes adásban a szerb tv közvetített. A
végére mindenki megbarátkozott
a szerb vendégfogadó gyerekkel és
családjával, és a búcsúzkodás
sírással telt. Mindenkinek tetszett, és
máskor is szívesen elmennék bárhová!
»
(Bartalosné / www.joember.hu)
|

|
|
|
|
|
|
|
2008.11.03. | Kategória : mazsorett
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Mazsorett
2008. szeptember 27. - október
01. Septemberfest 2008 - Budva, Montenegro
|
|
|
Pár mondat a budvai túráról.
Először köszönjük a lehetőséget,
hogy részt vehettünk 2008-as Septemberfest-en.
Tisztelet és hála a "gyors reagálású
hadtestnek" (Varga Attila, Kiszliné Kristofics
Szilvia, Haspel Andrea, Kovács család),
hogy az utolsó pillanatban leszervezték
ezt az utazást. Az egyesületet a Brill
és a Delfin csoportok képviselték,
akik a megszokott formájukat hozva bizonyítottak
a fesztiválon. A szervezők az idén is
változatos műsort állítottak össze.
A hangulat ismét kitűnő volt, mint tavaly.
Külön köszönet a
csoportjaink fellépését "énekléssel"
támogató (valós vagy vélt
sérelmekkel előhozakodó) lányoknak
és vezetőjüknek (vezetőiknek).
A kint eltöltött idő gyorsan
elmúlt. A kérdés: jövőre ismét
Budva? A részünkről valószínű.
»
(www.joember.hu)
|

|
|
|
|
|
|
|
2008.10.11. | Kategória : mazsorett
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Mazsorett
2008. augusztus 29-31. IMA European Majorettes Championship
2008
- Opole, Lengyelország
|
|
|
2008. augusztus 27-én buszra
szállt a delfin csapat, hogy az elmúlt
5 évhez hasonlóan újra megmérettesse
magát az IMA nemzetközi mazsorett versenyen,
ami idén is a lengyelországi Opole városában
került megrendezésre! Minden évben
teszünk egy túrát vagy éppen
vár látogatást, idén Dunajecen
tutajoztunk egyet, ahol megbeszéltük, hogy
jövőre vadvízi evezésre megyünk!! Tovább
indultunk Opoléba és a szóló,
illetve páros versenyzőkön látszottak
már az izgulás jelei. Első nap ugyanis
ők versenyeztek, és igen sikeresen zártunk
ezt a napot! A másnap reggel már kicsit
zsúfoltabban telt, mert ekkor már mindenki
a menethez készülődött. A felvonulás
előtt misére mentünk, majd előadtuk menet
számunkat… Délután Tündi
és Lilla körül forgott mindenki, ugyanis
készültek a Miss Majorett választásra!
Este az egész csapat nekik szurkolt a színpadnál,
és csodásak voltak a lányok! Eljött
a vasárnap, a javítási lehetőség…hát
nem éltünk vele!!! Sajnos. „Nem
baj, majd legközelebb!”
Eredmények:
- botos solo cadet: 3. hely Törteli
Nadin
- botos solo junior: 2. hely Bartalos
Hajnalka 4. hely Huszárik Tamara
-
botos solo senior: 7. hely Csányi Petra
-
botos páros junior: 7. hely Bartalos Hajnalka-Tumpek
Nikolett
- botos páros senior: 11.
hely Szakács Bernadett-Csányi Petra
-
pompon solo formácó junior: 8. Tumpek
Nikolett 9. Bartalos Hajnalka
- botos összetett
csapatversenyben senior: 11. hely Delfin csoport
»
(Bartalosné, Móricz
Zita, Dunai Zsuzsanna / www.joember.hu)
|

|
|
|
|
|
|
|
2008.09.09. | Kategória : mazsorett
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Mazsorett
2008. augusztus 30. Nagykanizsa -
V. Nagykanizsai Bor és Dödölle Fesztivál
|
|
|
» részletesen »
(www.joember.hu)
|
>
|
|
|
|
|
|
|
2008.08.31. | Kategória : mazsorett
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Mazsorett
2008. augusztus 20. Baracs, Cegléd,
Dunaföldvár
|
|
|
Augusztus 20-án a Brill csoport
délelőtt Baracson a szabadidő parkban indította
a napját! A gyors fellépés után
mindenki hazament szusszanni egyet, és délután
Ceglédre mentünk a ceglédi fúvószenekar
meghívása végett. Felavattunk egy
játszóteret, míg a Delfin és
a Csillag csoport hazai közönség előtt
táncolt.
Baracs
»
(www.joember.hu) Cegléd
»
(www.joember.hu)
|
>
|
|
|
|
|
|
|
2008.08.26. | Kategória : mazsorett
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Mazsorett
2008. augusztus 19. Dunaújváros
- Augusztális 2008
|
|
|
Rendhagyó módon augusztus
19-én mentünk Dunaújvárosba
fellépni. A Csillag, Delfin és Brill csoport
egyaránt részt vettek ezen a fesztiválon,
mindegyik csoport 1-1 műsorszám előadásával.
» részletesen »
(www.joember.hu)
|
>
|
|
|
|
|
|
|
2008.08.26. | Kategória : mazsorett
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Mazsorett
2008. augusztus 16. Hévíz
- 14. Országos Borfesztivál 2008
|
|
|
A gyönyörű fürdővárosban,
Hévízen augusztus 16-án egy óra
erejéig mindenki összegyűlt, hogy megnézze
a Löfanos lányok és a nagykanizsai
fúvószenekar előadását.
A közönség nagy érdeklődéssel
és tapssal fogadott minket. A végére
igen jó hangulat lett és a zenekar vezetőjét
is megkoronáztuk.
»
(www.joember.hu)
|
>
|
|
|
|
|
|
|
2008.08.17. | Kategória : mazsorett
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Mazsorett
2008. augusztus 10.
Dunaföldvár - "Táncol a vár"
Mazsorett Verseny
|
|
|
Eredmények:
- kadett solo: Törteli Nadin I. hely Rácz Viktória VI. hely
-
junior solo: Bartalos Hajnalka II. hely Csizmadia Réka III. hely Huszárik Tamara IV. hely
-
senior solo: Csányi Petra II. hely Kovács Petra V. hely
-
junior páros: Bartalos Hajnalka- Tumpek Nikolett I. hely Csizmadia Réka- Tilli Fanni IV. hely
- senior páros: Kovács Petra- Huszárik Tamara II. hely Csányi Petra- Szakács Bernadett III. hely Rivnyák Viktória- Bodolai Katalin V. hely
-
junior mini formáció: Dunaföldvár- LÖFAN (Csizmadia Réka-Tilli Fanni-Bartalos Hajnalka-Tumpek Nikolett- Törteli Nadin) I hely
-
egyéb kategória: Bartalos Hajnalka I. hely Tumpek Nikolett IV. hely
-
kadett csoportos: Dunaföldvár-LÖFAN ovis II. hely
-
junior csoportos: Dunaföldvár-LÖFAN Csillag I. hely
-
senior csoportos: Dunaföldvár-LÖFAN Delfin I. hely Dunaföldvár-LÖFAN Brill II. hely
»
(www.joember.hu) |

|
|
|
|
|
|
|
2008.08.11. | Kategória : mazsorett
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Mazsorett
2008.július 20. - augusztus 02. "Badajoz
Tour", Spanyolország
|
|
|
2 hét spanyolországban:
esti fellépés, ismerkedés, buli,
ahol együtt táncolt minden náció,
nagy meleg, délutáni szieszta, kirándulás
Lisszabonba... 3200km. így kimondani szörnyű,
de ha hozzáteszem, hogy Cannesban megálltunk
fürödni egy napot és élveztük
a város nyüzsgését, már
egészen máshogy hat ézékszerveinkre
ez a szám. Badajoz: klassz szállás,
a kaja fenséges, a kiszolgálás
óriási. Egy folkról fesztivál
kellős közepébe csöppentünk a
fesztiválszervező jóvoltából.
Volt ott népek kavalkádja: törökök,
mexióiak, paraguayak, olaszok (szicíliaiak)
de érkeztek Angolából, Portugáliából,
természetesen Spanyolországból
és Magyarországról: a LÖFAN
Mazsorett Csoport a Ceglédi Fúvószenekarral
karöltve. Szuper volt, sőt nagyszerű! Megismerkedtünk
más népek táncaival, élveztük
a zene határt nem ismerő ritmusát. Fantasztikus
élmény volt!
»
(www.joember.hu)
|

|
|
|
|
|
|
|
2008.08.07. | Kategória : mazsorett
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Mazsorett
2008.július 25-26. Balatonkeresztúr
- Nemzetek Fesztiválja 2008
|
|
|
»
(Szakács "Szaki"
Nóra / www.joember.hu) |

|
|
|
|
|
|
|
2008.08.03. | Kategória : mazsorett
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Mazsorett
2008.július 05-06. Aranykürt,
Nemzetközi Fúvósmazsorett Találkozó
- Ada, Szerb Köztársaság
|
|
|
A LÖFAN Mazsorett Csoport első alkalommal vett részt Adán az Aranykürt
Nemzetközi Fúvósmazsorett Találkozón. Lányaink itt sem vallottak
szégyent. Színpadra lépésüket mindig nagy taps és ováció fogadta. Az idő
kegyes volt és a 2 napos fesztivál alatt jutott idő strandolásra,
szórakozásra is. Sőt szereplőként egy másik fesztiválon is részt vettek
a dunaföldvári mazsorettek ahol egy társastánc fesztivál programját
színesítették nagy sikerrel.
»
(www.joember.hu)
|

|
|
|
|
|
|
|
2008.07.07. | Kategória : mazsorett
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Mazsorett
2008.június 29. Kiskulancháza
- László-napi vigasság
|
|
|
Már 5. alkalommal rendezte meg
Kiskunlacházi Ifjúsági Fúvószenekar és a Volly AMI vezetősége a
Kiskunlacházi Fúvószenekari és Mazsorett Fesztivált.
Menetfelvonulással, látványos műsorokkal készültek a fúvószenekarok és
a mazsorettcsoportok. Érkeztek fúvósok- mazsorettek Abonyból,
Kiskőrösről, mazsisok Ráckevéről, Gyálról és természetesen a
dunaföldvári LÖFAN Mazsorettcsoport lányai is képviseltették magukat a
Ceglédi Fúvószenekarral. A nagy meleg ellenére a nagyszámú nézőközönség
örömét lelhette a jó zenében és táncban. A fesztivált a BON-BON
együttes fergeteges hangulatú műsora zárta. Remek egy nap volt!
Reméljük jövőre ugyan itt találkozunk!
|

|
|
|
|
|
|
|
2008.07.07. | Kategória : mazsorett
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Mazsorett
2008.június 11. Budapest
- "Docler Project"
|
|
|
»
(www.joember.hu) »
Cosmodels
(www.joember.hu) |

|
|
|
|
|
|
|
2008.06.12. | Kategória : mazsorett
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Mazsorett
2008.június 7-8. Oroszlány
- VIII. Majorett Magyar Bajnokság és IMA
EB kvalifikációs verseny
|
|
|
"PEZSGŐ RENDEL!!!"
A 2008. június 7-8-án
Oroszlányon, a HÉBÉ Tánccsoport
megalakulásának 20. évfordulója
alkalmából rendezett ünnepségen
és az ennek keretében megrendezésre
kerülő Magyar Majorett Bajnokságon vett
részt a LÖFAN Mazsorett Egyesület. Az
égiek kegyesek voltak a rendezőkkel és
a versenyzőkkel, mert napsütés, nyüzsgés,
gyerekek zsibongása töltötte meg a
város művelődési háza előtti teret.
A LÖFAN-os lányokra ismét büszke
lehet Dunaföldvár városa, mert nagyszerű
eredményekkel a tarsolyukban térhettek
vasárnap este haza a lányok.
Eredmények:
Pompon:
- junior: Bartalos Hajnalka
I. hely, Tumpek Nikolett II. hely
Botos kadett korcsoport (8-11 év):
- szóló kategória:
Törteli Nadin I. hely
Botos junior korcsoport (12-14 év):
- szóló kategória:
Bartalos Hajnalka II. hely, Huszárik Tamara III.
hely
- páros kategória:
Bartalos Hajnalka és Tumpek Nikolett I. hely,
Csizmadia Réka és Tilli Fanni VI. hely
- bot, menet: Csillag csoport
III. hely (Magyar Bajnokságon 2.)
- bot, színpadi: Csillag
csoport IV. hely (Magyar Bajnokságon 2.)
- összetett verseny: III.
hely (Magyar Bajnokságon 2.)
Senior korcsoport:
- szóló kategória:
Csányi Petra IV. hely, Kovács Petra VI.
hely
- pároskategória:
Csányi Petra és Szakács Bernadett
I. hely, Bodolai Katalin- Rivnyák Viktória
10.hely
- bot, menet: Delfin csoport I.
hely
- bot, színpadi: Delfin
csoport I. hely
- összetett verseny (egyértelműen!!!):
I. hely
A LÖFAN Mazsorett egyesület Delfin csoportja az IMA Magyar Majorett
Bajnokságon a zsűri javaslata alapján a színpadi versenyprogramjával
elnyerte a "legjobb koreográfia" -ért járó különdíjat, amit a lányok
pezsgőbontással és nagy ovációval ünnepeltek. »
(www.joember.hu) |

|
|
|
|
|
|
|
2008.06.09. | Kategória : mazsorett
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Mazsorett
2008.június 7. Siófok
- IV.Amatőr Majorettek Országos Siófok
Város Vándorkupa Versenye
|
|
|
ISMÉT A MIÉNK A VÁNDORKUPA!
Az ország 15 településéről
érkeztek a csoportok, hogy megmérettessék
magukat, megmutassák a zsűrinek, hogy 1 év
alatt mit fejlődtek! Aki egyszer eljött, mindig
visszavágyik Siófokra, a Fekete Pálné
által koordinált, jól szervezett
versenyre. Csábító nyeremények,
gördülékeny verseny, jó hangulat.
Ezekkel a szavakkal lehet leginkább jellemezni
a szombati egész napos versenyt.
Eredmények:
Ifjúsági korcsoport (11-14
év):
- solo, 1 botos kategória:
Bartalos Hajnalka I. hely és megkapta a MISS
MAJORETTE, a (legtöbb pontszámot elért
majorett) emlékszalagot, Törteli Nadin
III. hely
- páros 1 bot: Bartalos
Hajnalka és Tumpek Nikolett I. hely, és
a legjobb párosnak szóló különdíjat
is megkapták, Csizmadia Réka és
Tilli Fanni III. hely
- show tánc 1 bottal: Csillag
csoport II. hely
Junior korcsoport (15-18 év):
- szóló 1 bottal: Csányi
Petra II. hely, Kovács Petra III. hely
- páros
1 bottal: Csányi Petra és Szakács
Bernadett I. hely, és kiérdemelték
a legjobb párosnak járó különdíjat,
Bodolai Katalin és Rivnyák Viktória
II. hely
- show tánc 1 bottal: Delfin
csoport I. hely
- show tánc 2 bottal: Delfin
Csoport I. hely
Egyesületünk két különdíjjal
tért még haza! Az egyesületek pontversenyében
összesítésben a LÖFAN Mazsorett
Csoport szerezte a legtöbb pontszámot, és
amire nagyon büszkék vagyunk: a szakmai
zsűri a legjobban teljesítő, legmagasabb pontszámot
elérő csoportnak ítélte meg ebben
az évben a LÖFAN / DELFIN csoportot, amely
a VÁNDORSERLEG elnyerését eredményezte.
Gyermek korcsoport:
- tradícionális
induló 1 bottal: Vénusz csoport
III. hely
Egyéb kategória:
- Vénusz csoport III. hely
- Huszárik Helga és
Mosonyi Alíz IV. hely.
»
(www.joember.hu) |

|
|
|
|
|
|
|
2008.06.09. | Kategória : mazsorett
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Mazsorett
2008.május 24. Kiskunfélegyháza
- X. Kiskun Országos Ifjúsági Mazsorett Fesztivál
|
|
|
A Löfan Csillag csoport május
24-én szombaton egy remekül szervezett,
jó hangulatban telt fesztiválon vett részt.
A Kiskunfélegyházán megrendezésre
kerülő X. Kiskun Országos Ifjúsági
Mazsorett Fesztiválon lányaink (Csillagaink)
a bemutatott produkcióért kiemelt arany
oklevelet kaptak a szakmai zsűritől és Bartalos
Hajnalka elhozhatta a legjobb tamburmajor címmel
járó különdíjat is! A
gyereknapppal egybekötött vigaszságon
mindenki megtalálhatta a számára
legmegfelelőbb szórakozást, így
a fellépés szünetében a lányok
körhintán is kitombolhatták magukat.
Igazán remek volt! Köszönjük ezt
a szép napot a szervezőknek is!
|

|
|
|
|
|
|
|
2008.05.27. | Kategória : mazsorett
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Mazsorett
2008.május 23-25. International
Majorettes Festival - Opatija, Horvátország
|
|
|
A Löfan Delfin csoport május
23-25-ig a horvátországi Opátija
városában töltött pár
napot, ahol is részt vett egy nagyszabású,
"Internatianal Majorettes Festival"-on. Több
kategóriában nevezett egyesületünk,
amelyekben nem vallottunk szégyent.
Eredmények:
Senior (15 év vagy annál
idősebb versenyző) korcsoport:
- solo (egyéni) kategória:
Csányi Petra VI. hely, Kovács Petra
XIII. hely
- páros kategória: Csányi
Petra és Szakács Bernadett IV. hely
- csapat, összetett (menet és
színpadi) verseny: Delfin csoport VII. hely
Volt idő kirándulni, sokat játszani
és gyönyörködni Opátija
szebbnél szebb házaiban, felújított
épületeiben, gondozott parkjaiban. Fáradtan,
de élményekben gazdagon tértünk
haza.
»
(www.joember.hu)
|

|
|
|
|
|
|
|
2008.05.26. | Kategória : mazsorett
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Mazsorett
2008.május 1. Dunaújváros
- Duna-parti majális
|
|
|
"A szervezői sátornál persze később nagy-nagy vidámságot generált ez a
röpke műsorváltozás, később az adott okot némi fejtörésre, hogyan is
variálják a műsort, mivel a bohócszám főszereplője késett (egy
állítólagos baleset miatt), míg viszont a mazsorettek már megjöttek –
ez sem könnyű játék, na."
(www.dunaujvaros.com) »
(www.xamgraphics.com)
|

|
|
|
|
|
|
|
2008.05.17. | Kategória : mazsorett
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Mazsorett
2008.április 19. Eger
- III. Egri Országos Ifjúsági Mazsorett
Fesztivál
|
|
|
2008. április 19-én rendezték
meg a III. Egri Országos Ifjúsági
Mazsorett Fesztivált. A nagyszabású
országos fesztiválon mintegy négyszáz
mazsorett mutatta meg tudását az egri
Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban. A 24 bemutatkozó
csapat az ország különböző részeiből
érkezett. Köztük voltak a Löfan
Mazsorett Egyesület csoportjai is, akik igen szépen
szerepeltek. Mind két csoportot kiemelt arany
oklevéllel díjazta a háromfős zsűri.
Az egyesület vezetőjének munkáját
különdíjjal is értékelték. »
Delfin csoport
»
Csillag csoport
»
(www.egridiak.hu)
|

|
|
|
|
|
|
|
2008.04.24. | Kategória : mazsorett
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Twirling
2008.április 12. Paks
- Országos Twirling
Bajnokság
|
|
|
Eredmények: Junior D szint: 1. hely Csizmadia Réka Kadet C szint: 4. hely Törteli Nadin Junior C szint: 7. hely Tumpek Nikolett Junior B szint: 1. hely Bartalos Hajnalka, 4.hely Huszárik Tamara Junior A szint: 1 hely Rivnyák Viktória Junior Free style egyéni: 2. hely Rivnyák Viktória, 5. hely Bartalos Hajnalka, 9. hely Tumpek
Nikolett Junior Free style páros: 1 hely Tumpek Nikolett-Bartalos Hajnalka
» 
|

|
|
|
|
|
|
|
2008.04.15. | Kategória : twirling
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Twirling
2008.március 29. Madocsa
- Dunántúli Régiós Twirling
Verseny
|
|
|
2008. március 29-én Madocsán került sor az idei dunántúli twirling
verseny megrendezésére. Sikerrel zártuk ezt a versenyt is. Kicsit
megfogyatkozva, de eredményesen képviseltük Dunaföldvárt.
Több
kategóriában is elhoztuk az aranyérmet! Legtöbben továbbjutottak az
országos versenyre, melyet 2 hét múlva rendeznek meg Pakson.
Eredmények:
Children előkészítő I.:
9.hely Rabner Maja. 8. hely Mosonyi Alíz Kadett
előkészítő I.: 9.hely Huszárik
Helga. 7.hely Rácz Viktória. Junior
D szint: 1.hely Csizmadia Réka. Kadett C szint:
3.hely Törteli Nadin. Junior C szint: 1.hely
Tumpek Nikolett Junior B szint: 5.hely Bartalos Hajnalka.
4.hely Huszárik Tamara. Junior A szint: 1.hely
Rivnyák Viktória. Junior free style
egyéni: 4.hely Tumpek Nikolett. 2.hely Bartalos
Hajnalka. 1.hely Rivnyák Viktória. Junior
free style páros: 1.hely Tumpek Nikolett-Bartalos
Hajnalka
»
(www.twirling.hu)
|

|
|
|
|
|
|
|
2008.03.31. | Kategória : twirling
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Mazsorett
2008.február 21-26. Chalon-sur-Saône, Franciaország
|
|
|
Nagysikerű fesztivált tudhat maga mögött a Löfan Mazsorett Egyesület. A
sajtó, a televízió minden lépésüket nyomon követte, fényképüket
publikálta. A szervezők elismerően beszéltek, nyilatkoztak lányainkról:
igényes ruha, szép smink, kiváló előadás. Ezt mi sem bizonyítja jobban,
minthogy többször visszatapsolták a lányokat, ráadásszámot kérve tőlük. A zenekari kíséretet a Kiskörösi Ifjúsági Fúvószenekar szolgáltatta, Gmoser István vezényletével. A
franciaországi turné alkalmával először volt alkalmuk romantikus
környezetben eltölteni pár napot. A régi kastély és az azt körülvevő
tágas tér beindította a lányok fantáziáját, a szellemjárás hatásosnak
bizonyult, néhányan le sem hunyták a szemüket az éjjel!
»
(www.joember.hu) |

|
|
|
|
|
|
|
2008.02.27. | Kategória : mazsorett
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Mazsorett
2008.február 16. Dunaföldvár
- LÖFAN Gála 2008
|
|
|
A LÖFAN Mazsorett Egyesület Brill
(felnőtt) és Delfin (középiskolás)
csoportjai 2008.02.16-án a Fúvósszenei és Mazsorett Szövetség tagjaként,
Jankai János által összefogott, Perneczky
Gábor vezényelte Ceglédi
Fúvószenekar közremködésével kérte szakmai
megmérettetését,
minősítését.
A szövetség elnökségi tagjaiból álló zsűri:
Jankovszki
Ferenc, Jankovszki Zoltánné és Klórusz-Rukk Henriett a 40 perces műsor
alkalmával megbizonyosodhatott, hogy a dunaföldvári lányok nemcsak
szépek, jól felkészültek, hanem jó előadók, táncot szerető fiatalok,
akik az évek alatt összeszedett tudást most magabiztosan adták vissza a
közönség és az őket értékelő zsűri számára.
A hagyományosan februárban
tartandó évad záró és nyitó gálaműsorral egybe-
kötött parádén
kicsik-nagyok és még nagyobbak adhattak számot tudásukról, közel 100
gyerek (7 csoport) közreműködésével. A gálaműsor végén, melyet a helyi
és a megyei televízió (TTT) is megtisztelt jelenlétével, az
eredményhírdetés előtti izgalom szinte tapinthatóvá vált.
Végül
Jankovszki Zoltánné, a zsűri szakmai elnöke értékelése, és az azt
követő örömkönnyek bizonyították: érdemes
dolgozni! Delfin csoportunk
arany minősítést, Brill csoportunk pedig brillírozva, kiemelt arany
minősítéssel zárta a gálát.
Köszönjük Dukai István alpolgármester
úrnak és Weiszgáber János képviselő úrnak, hogy megtisztelték
rendezvényünket jelenlétükkel.
»
(Oncsák Dániel és
www.xamgrpahics.com)
|

|
|
|
|
|
|
|
2008.02.27. | Kategória : mazsorett
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Mazsorett
2008.február 02-12. "Agrigento
Tour", Olaszország
|
|
|
A Löfanos lányok február 2-án buszra szálltak a Tatár Csaba vezetése
alatt álló Nagykanizsai Ifjúsági Fúvószenekarral, hogy meghódítsák a
Calabria tartományba tartozó Castrovillari városának lakosságát. A
színes karnevál, magával ragadó hangulat csak az utazás kezdete volt,
hiszen a végső cél a szíciliai Agrigentoban megrendezésre kerülő
63° Sagra del mandorlo in fiove, a mandulavirágzást ünneplő fesztivál. Remek
szállás, finom ételek, esztétikus környezet, ünneplő közönség, nagy
tapsvihar fogadta a csinos és ügyes lányokat és a jól felkészült
zenészeket bárhol jelentek meg. A fellépések mellett volt idő
ismerkedésre, karaoke partira, az Etna meghódítására (a hegy lábánál
18 fok, a csúcson térdig érő hó fogadott), és a legbátrabbak még a
tengerben is megfürödhettek. Hazafele még Rómában töltöttünk egy napot,
ahol az örök város szépségeit csodálhattuk meg.
»
(www.joember.hu)
|

|
|
|
|
|
|
|
2008.02.13. | Kategória : mazsorett
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|